Az első szexbaki: tudja, hogy a nő mit akar
Tényleg? Mégis honnan? Mert rövidebb (hosszabb) ideje már ismeritek egymást? Kevés. Vagy mert tapasztalt? Szintén kevés, hiszen még azt sem tudja, hogy a tojást sütve vagy főzve szereted. Taormino szerint: „A felnőttkor érettsége a szexualitásra is kiterjed, de próbáljuk megértetni a partnerünkkel, hogy a mi testünk másként reagál, mint az elődünké.”
Második szexbaki: szex közben a nő ugyanazt érzi, mint a férfi
Tévedés. Lou Paget erről így ír: „Ha férfi és nő szeretkezik, és a férfi a nőbe hatol, számára ez hihetetlenül jó érzés. Ilyenkor azt gondolja, a nő ugyanezt érzi. Ez bizony távol áll a valóságtól. A vagina belső része ugyanis kevésbé érzékeny, mint például a fülcimpa. És ha a partner méretes pénisszel van »megáldva«, az első lökés pont olyan érzés lehet, mintha gyomron rúgtak volna.” Ezért ha a nő előjátékra, és nem durva szexre vágyik, tessék megadni neki!
Harmadik szexbaki: az anatómiai ismeretek hiánya
A legtöbb férfi tudja, hogy mi a klitorisz, és azt is, hogy hol keresse. Hihetetlen, hogy csak harminc éve történt a nagy szexuális forradalom, amikor a Joy of Sex (A szex gyönyöre) című könyvben először le merték írni, hogy mi az a csikló, és hogy a nők nagy része csak ennek ingerlése közben/alatt/után stb. képes az orgazmusra. Ha azonban bármelyik internetes fórumot elkezdjük olvasni a témában, előbb-utóbb ott találjuk egy férfi kérdését: „A barátnőm nem képes a vaginális orgazmusra? Mit tegyek?” És akkor már el is indulna a kezem a válasszal: „Oké. Mi a gondod?” A nők többsége így van ezzel, fogadd el, és élvezzétek egymást! Taormino úgy véli, a férfiak nincsenek tisztában a csikló érzékenységével, és azzal, hogy hogyan bánjanak vele. „A kutatásaim alapján szinte egyértelmű, hogy a klitorisz indirekt ingerlése hamarabb váltja ki az orgazmust.”
Negyedik szexbaki: izgalom és annak hiánya
A pasik könnyen lefagynak, ha a nő nem nedvesedik be eléggé – és elég gyorsan. „A nedvesedés egyfajta misztikum. Ez, illetve ennek hiánya nem jelzi egyértelműen, hogy befogadók vagyunk. Nem feltétlenül” – mondja Taormino. Van, akinél könnyebben megy, van, akinél kevésbé. Befolyásolhatja a menstruációs ciklus, a stressz és a különböző gyógyszerek is. Ha a partnerednél emiatt az óra hirtelen fél hatot mutat, neked kell kézbe venned a dolgokat, és tudatni vele, hogy jól érzed magad, ne bukjon ki. Többek között erre is való a síkosító.
Ötödik szexbaki: hallgatni arany
Sok férfi azt gondolja, hogy a szexben nincs helye beszédnek. Nos, kommunikáció nélkül mégis hogyan ismerhetnénk meg egymást? Hogyan fedezhetnénk fel egymás érzékeny pontjait, ha nem szólunk róla? Természetesen nem azt tanácsoljuk, hogy nyomja a fejed az ölébe, de néhány útbaigazítás nem árthat. Elvégre a cél az, hogy mindketten jól érezzétek egymást. A kommunikáció hiánya ugyanis nemcsak a kielégületlen szexuális élethez, de párkapcsolati problémákhoz is vezethet. |